Bakó Gábor

Színpadi tánc tanár

Koreográfus, rendező, színész

Pályafutását 1983-ban Jeszenszky Endre tanítványaként kezdte. Tánctechnikai tudása foleg klasszikus és jazz balett alapokra épül.

1986-ban jeles szóló táncosként vált közismertté a Rock Színház tagjaként, ahol 1996-ig olyan klasszikus musicalek felújításában vett részt táncosként és koreográfusként, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, Evita, Nyomorultak, Légy jó mindhalálig, Macskák, Sztárcsinálók, Miss Saigon, Dorian Gray.

1990-1992 között a Magyar Állami Operaház tagja volt, majd 1993-tól több éven keresztül a Debreceni Csokonai Színházban balett igazgatói pozíciót töltött be. Jelenleg a Győri Nemzeti Színház vezető koreográfusa.

1990 óta számos táncelőadás, valamint zenés színházi produkció sikeréhez járult hozzá, mint tehetséges táncos és szakképzett koreográfus.