Tyukodi Dániel

Tyukodi Dániel

2004. október 7-én születtem, Fehérgyarmaton. Édesanyám egészségügyi dolgozó, édesapám vállalkozó. 2023-ban érettségiztem a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban, amely életem egyik legmeghatározóbb időszaka volt. Az itt eltöltött négy év során diákokkal és tanárokkal való találkozásaim jelentősen formálták gondolkodásmódomat és életszemléletemet. Már gyermekkoromban eldöntöttem, hogy színész szeretnék lenni, és ez a vágy is közrejátszott abban, hogy elhatározzam, elhagyom a vidéket. Hálás vagyok édesanyámnak, nagyszüleimnek, valamint néhány középiskolai tanáromnak — Ladikné Szabó Csillának, Tóth Anikónak, Gazdag Tibornak és Gincsai Zoltán Gábornak —, akik támogattak és segítettek, hogy a színészi pálya felé haladhassak. 2023 szeptemberében megkezdtem tanulmányaimat a Pesti Magyar Színiakadémián, Rácz Attila osztályában. Hiszem, hogy a színház egyik legfontosabb feladata az, hogy reflektáljon arra a világra, amelyben élünk. Tükröt tartson elénk, rámutasson a problémákra, és lehetőséget adjon a nézőknek, hogy párhuzamot vonjanak saját életük és a színpadon látott események között.