Felhőfi-Kiss László

Színészmesterség, osztályvezető tanár
1983-1986-ig a Nemzeti Színház színészképző stúdiójának hallgatója volt, majd 1986-1989-ig a Népszínház tagja Budapesten.
1990-1992-ig a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, itt kapta meg a végleges színművész működési engedélyt.
1993-1997-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja.
1989-1991-ig a Hold Színháza (vezette: Malgot István) tagja.
1989-ben alapító tagja volt az Utolsó Vonal Színházi Érdektömörülésnek és 1991-től elnöke az Utolsó Vonal Művészeti Alapítvány kuratóriumának.
1990-1997-ig a Komedi Franc Ez nevű színtársulatnak volt alapító tagja.
1999-2003 Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Kar Művelődésszervező szakon szerzett diplomát. Itt részt vett a „Non-profit szervezetek menedzsmentje” szakirányú képzésben is.
2009-2011 Pannon Egyetem Színháztudomány Mesterképzési szakon okleveles színháztudomány szakos bölcsész diplomát szerezett.
Előadásai többségéhez a szövegkönyvet is maga írja. Állandó alkotótársai: Kovács Andrea jelmeztervező és Király Anita, aki a zenei munkálatokat végzi, valamint az Utolsó Vonal Társulatának tagjai, illetve 2009-től a FLAT-VUV (First Line Art Theatre – Volt Utolsó Vonal társulat tagjai.) Trimesztert tartotta a Kaposvári Egyetem Művészeti Tanszékének Színész-szakán, ahol megrendezte H. Fielding: Tom Jones című darabját.
2014 óta a Pesti Magyar Színiakadémia egyik osztályvezető tanára.